A Kárpát-medence első rock múzeuma a Csitári hegyek alatt

A múltkor hívott a Schuster Lóri telefonon, s jó szokása szerint rejtélyeskedett kezdésképpen egy kicsit. Gyere el velünk a Felvidékre, lesz egy jó koncert, meg egy csomó meglepetés, olyanok, hogy eldobod magad, mondta Lóri, aztán ha a koncert annyira nem is dobott fel, mert mostanság csak nagyon ritkán van időm arra, hogy elmerüljek a múltban, azért a csomó más dolog felkeltette a kíváncsiságomat.

Mondtam, oké Lóri, de azért érdekelne, mi az a pár meglepetés, mert hátha belefér az időmbe egy kis felvidéki eszem-iszom. Aztán jó volt, hogy erősködtem, mert kiderült Lóri tájékoztatásából, hogy sokkal többről van szó. Nem is jó ez így, hogy sokkal többről, egyszerűen megint kitalált az öreg róka valamit, ami hozzá tartozik annak a jelszónak a gyakorlati megvalósításához, hogy a rockzene örök és elpusztíthatatlan.

Mint Lóri mesélte, a felvidéki Katona Laci jóvoltából lehetővé válik az általa 1969 óta vezetett P. Mobil (korábban Gesarol) együttes történetén keresztül bemutatni a műfajt és az ahhoz kapcsolódó tárgyi emlékeket. Katona Laci ugyanis a Csitári hegyek alatt elterülő községben Nyitragerencséren a saját tulajdonában lévő házban helyet ad május 28-ától a Kárpát-medence első rock múzeumának.

Este volt az a bizonyos P. Mobil-koncert, közös mulatság az odaérkező magyarokkal, a csonka országi testvérvárosok küldöttségével, és tényleg egy olyan esemény volt, amely abszolút szerves része a magyarországi rocktörténelemnek.

Lóri mesélte, a történet szólhatna akármelyik magyar, vagy felvidéki zenekarról is, hiszen, mint megfogalmazta, ugyanabban a világban (létező szocializmus) éltünk. Ugyanúgy a nyugati fellazítás eszközének tekintettek minden zenészt és rajongót, hasonlóan a fénymásolóhoz, vagy a videómagnóhoz, amint ez egy korabeli csehszlovák illemtankönyvből is kiderült. Tényleg jól mondta Lóri, hogy szerettük a zenét, utáltuk a rendszert, és bizony a rock bandák műfajokat, szakmákat teremtettek, a csapatok himnuszokat és népdalokat írtak.

Lóri nem panaszképpen, de azért mindig megjegyzi, hogy az igazi rockzenészek többsége nem gazdagodott meg, de nagyon sokan hatalmas vagyonra tettek szert abból, amit ők hoztak létre. Ezt alátámasztandó egy felvidéki magyar újságíró megállapítását idézte, miszerint a P. Mobil együttes tett a legtöbbet a magyar rockzene elterjesztéséért, és ők profitáltak belőle a legkevesebbet. Lóri csak azért elkeseredett, mert a kereskedelmi rádiók és tévék mostani környezetszennyező műsorait figyelve sokszor az az érzése támad, mintha nem is léteztek volna, vagy mi, a rockerek szintén valami elhajított képeskönyv szereplői lennénk.

Át akarják festeni a múltat, mint a Rolling Stones a vörös ajtót feketére, és bizony a gyerekek már nem tudják milyen egy szalagos, vagy kazettás magnó, lemezjátszó, de mint Lóri fejtegette, többségük már a szén szó jelentését sem ismeri. Hitvallása szerint ezért határozta el a múzeum létrehozását, ezért kérte a zenészek, technikusok, rajongók segítségét, hogy közösen rakják össze a közös múltat, amíg lehet. Mert így van, a zenészek és a rocker csapatok lassan elmennek, de a számok megmaradnak.

G. Kirkovits István