Boldog születésnapot, Fanni főnővér!

Bálizs Anett A Jóban Rosszban színésznője most kőszínházban is megmutatja tehetségét

Július 25-én ünnepli születésnapját Bálizs Anett színművész. A Jóban Rosszban című sorozat fiatal és szép szereplője most megmutatja tehetségét a színház rajongóinak is, az Új Színház ősszel bemutatandó Márai-darabjában Krisztinát játssza majd. A gyertyák csonkig égnek című előadás premierjéről már olvashattak a Nemzeti Bulvár látogatói, a főszerepet a Jászai Mari-díjas Helyey László kapta, de többek mellett Tordai Teri is színpadra lép a darabban.

Bálizs Anett számára az országos ismertséget és sikert az egyik kereskedelmi csatornán futó sorozat, a Jóban Rosszban hozta meg, ahol Oravecz Fanni főnövért alakítja remélhetőleg még sokáig, s nem jut majd Száraz Dénes (a sorozatbeli Tamás atya) sorsára, akit az Új Színház vezetőváltása körül korábban kialakult – de mára szerencsére lecsillapodott – műbalhéval egy időben ki(ny)írtak a sorozatból.

A zalaegerszegi születésű színésznőt már gyermekkorában nagyon érdekelte az éneklés és a szereplés is. Hangját a Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskolában képezte, 7 évig tanult zongorázni, és 7 évig jazzbalettozott is.

Bálizs Anett modellként és színésznőként is dolgozik. 2001-től három évig lehetett látni a Hevesi Sándor Színházban, majd Budapestre költözött, itt 2007-ben végezte el a Gór Nagy Mária Színitanodát.

Bálizs Anett július 25-én ünnepli 28. születésnapját.