Hiánypótló vállalkozással jelentkezik a PRESSó, az első nemzeti bulvár hírügynökség. A médium a jelenlegi társadalompolitikai helyzeten is változtatni kíván, így a politikából és a sztárcsinálásból kimaradt tehetségeket, értékteremtőket, a jövő üdvöskéit is szeretnénk bemutatni. Nem valami ellen, hanem valami mellett jöttünk létre. Nem titkolt célunk, hogy a nemzeti értékek a könnyedebb témákon keresztül a mindennapokba beépüljenek. Semmiképpen sem az árkok további mélyítése a célunk, csupán az, hogy az emberek kíváncsiságát kielégítő információk, a polgári oldalhoz köthető személyeket is reflektorfénybe hozza. A Nemzeti Bulvár minden olyan kérdéssel foglalkozik, amely egy átlagolvasó számára érdekes lehet. A politikától a bűnügyön át a „celebvilágig” azzal a megközelítéssel, hogy az eddig rejtőzködőbb oldal prominensei is megmutathassák magukat, emberi arcukat jó tulajdonságaikkal, gyarlóságaikkal egyaránt.
Hiánypótló vállalkozással jelentkezik Magyarország elmúlt 25 éves történetében a PRESSó, az első nemzeti bulvár hírügynökség. A  belpolitikai és bulvárpolitikai gyakorlattal rendelkező, a fősodratú médiában már bizonyított szaktudású munkatársakból álló új médium elsősorban a jelenlegi társadalompolitikai helyzeten is változtatni kíván, miszerint a polgárinak mondott oldal politikusai, holdudvara, sztárjai, véleményformálói és médiaszemélyiségei nem kapnak elég médiafelületet a könnyen befogadható és fogyasztható sajtóorgánumokban. Nem valami ellen, hanem valami mellett jöttünk létre. Nem titkolt célunk, hogy a nemzeti értékek a könnyedebb témákon keresztül a mindennapokba beépüljenek. Semmiképpen sem az árkok további mélyítése a célunk, hanem csupán az, hogy az emberek kíváncsiságát kielégítő információk, a polgári oldalhoz köthető személyeket is reflektorfénybe hozza. Hírportálunk minden olyan kérdéssel foglalkozik, amely egy átlagolvasó számára érdekes lehet. A politikától a bűnügyön át a „celebvilágig” azzal a megközelítéssel, hogy az eddig rejtőzködőbb oldal prominensei is megmutathassák magukat, emberi arcukat jó tulajdonságaikkal, gyarlóságaikkal egyaránt.